Mikrominiatura kiállításaim látogatói gyakran tesznek fel különböző kérdéseket. A leggyakoribb kérdés: mi késztetett mikrominiaturák alkotására, hogyan lehet elérni olyan hihetetlen pontosságot, precízséget munkám során, mi a legfontosabb a munkámban?

Hogyan születnek alkotásaim? Talán ugyanúgy, mint más területeken, minden mikrominiatura ötlete az alkotó általános érdeklődési körében formálódik meg. Munkám során mikroszkópot használok, de komolyan mondom, hogy alkalmazása nem old meg semmilyen alkotói vagy technológiai problémát. Egy távcső sem jelent garanciát arra vonatkozóan, hogy az általa megfigyelt hegycsúcs meg is lesz hódítva.

Ha bármilyen tárgy létrehozásának folyamatát 100%-nak fogadjuk el, akkor ebből csupán 3% esik a technológia felkutatására, a többi 97% tiszta munka. E munkát megkönnyíteni, vagy csökkenteni nincs semmilyen lehetőség.

Technológiai problémák megoldásakor a gyakorlatban kell nagyon jól ismerni az alkalmazott anyagok tulajdonságait. Csak igen jól ismerve az anyagok kémiai, fizikai és mechanikai tulajdonságait lehet bármit létrehozni, mintegy játszani az anyagokkal és kihasználni azok előnyös és hátrányos tulajdonságait. Az anyag, vagy kémiai szer bármely tulajdonsága az egyik esetben nem kívánatos, a másikban mentőövként szolgálhat a munka során.

Nagyon fontos a technológiai sorrendiség pontos betartása a megmunkálás, vagy alkotás során. Ez ugyanolyan fontos mint a sakkjáték lépéseinek szigorú sorrendje, bár az egyes játékok mindig egyediek és soha nem ismétlődnek. Így aztán érthető, hogy nekem sincs semmilyen állandó szerszámom, a szerszámokat mindig újra kell alkotni.

Mikrominiatura készítés egy élő állandóan változó alkotói folyamat. Előfordul, hogy valamilyen szerszám elkészítésére több időt kell fordítani, mint a szerszám segítségével elkészíthető alkatrészre. Így aztán mondhatom, hogy a szerszámok elkészítésére nincs és nem is lehet speciális recept, mint ahogy nem képzelhető el olyan könyv sem, amely versek, vagy zeneművek alkotására oktatna. Bár olykor találhatók ilyen könyvek, de hasznuk elég kétséges.

Nagyon nehéz lenne megneveznem olyan anyagot, vagy kémiai szert, amellyel még ne találkoztam volna. A maga idejében próbálkoztam valamennyivel, tanulmányoztam mindegyiket mikroszkóp segítségével, mialatt minőségük és felhasználhatóságuk után érdeklődtem.

Egy mikrominiatura létrehozása maximális fizikai és pszichikai koncentrációt kíván. Úgymond „félgőzzel” itt nem lehet semmit létrehozni. Különben a „maximalizmusra” még az iskolában tanítottak meg. Jómagam mélységesen hiszek abban, hogy a végső határt súroló céltudatosság az asszociatív gondolkodást mérhetetlenül kitágítja és ezáltal a legnehezebb feladat műszaki megoldása bármely pillanatban előállhat, akár alvás közben is. A legtöbb műszaki megoldásra nemcsak a műhelyemben jöttem rá, hanem a trolibuszon, a metróban, az uszodában, vagy éppen a nyakkendőm megkötésekor. Bármely elgondolás megvalósításakor magamat kell keményen és lankadatlanul úgymond „rászorítani”, megfeszíteni teljes intellektusomat.

Minden műveletet kézzel végzek. A szerszámokat a hüvelyk- és mutató ujjakkal fogom meg, úgy mint a szamócát fogjuk a száránál fogva – minden feszültség nélkül.

A mikroszkópikus vágóeszközök mozgását zavarja a légzésem és szívem verése. Ezért különlegesen finom és pontos műveletek során egy meghatározott belső ritmushoz ragaszkodom. Arra törekszem, hogy a szerszámmal szívem két dobbanása között hajtsam végre munkámon a soron következő műveletet.

Ilyenkor pulzusom észrevehetően lelassul. A gondolataimat és a mozgást az akaraterő és magabiztosság kíséri, amely már az önszuggesztióval határos.

Ezalatt az általános feszültség, figyelem és koncentráció nem szülheti az izom, a gondolat és az akaraterő leigázását. Mindennemű mozgás pontossága nem a kezek pontosságától függ, hanem attól a hittől, hogy a mozgás minden kétséget kizáróan pontos lesz.